Rólunk

Kik vagyunk? Mit csinálunk?

Az EV Oasis, a hazai villanyautózás hiánypótló megoldásaként indult, aztán igen hamar, rekordidő alatt nemzetközivé vált, immár 52 országban forgalmazzuk a termékeinket, változatlanul a kreativitás szellemében.

Hogy mit jelent ez? Röviden és tömören megfogalmazva: „a jót is jobbá tesszük…”, azaz az egyes gyártók által, a különböző villanyautó modellek hiányzó szegmenseit töltjük meg értelemmel, hasznos kiegészítőkkel, kreatív villanyautós kellékekkel, tartozékokkal.

Példa: a hagyományos üzemű autók platformjára épülő, villanyautó modellek motortere, a kevesebb összetevő, alkatrész igény következtében igen nagy teret biztosít kiegészítő csomagtartó idomok kialakítására, melyek a töltőkellékek praktikus otthonává alakulhatnak ezáltal.

Kreatív, fejlesztő törekvéseink eredményeként a jelenleg elérhető, villanyautó modellek nagy részéhez kínálunk vagy fejlesztünk Frunkokat, azaz első csomagtér idomokat, de ugyanakkor sok modellhez kínálunk funkcionális kiegészítőket is, melyek a protektor idomoktól, a csomagtér tárolókon keresztül akár kutyaszállító takaró formában is megvalósulhatnak.

A jövőben sem lassítunk, és a legtöbb villanyautó típus hiányzó, ám kreatív ötlettel, kivitelezéssel pótolható kiegészítőit fejlesztjük, immár nemzetközi garanciával. Termékeink mindegyike EURÓPAI JOGVÉDETT, azaz Trademark vagy Registred Trademark besorolású, illetve a jövőben ISO minősítésű.

Felvetődik a kérdés, hogyan jött létre a Zia Kreatív Laborja?

Nos, egy szép őszi délután, beköltözvén az új házunkba, gondoltam, csinálok egy szép ajtódíszt, az üres beugróba. Szép lett, gondoltam én. Fel is raktam egy közösségi média zárt csoportjába, ami lakberendezéssel foglalkozik. Pár óra alatt több mint 2000 pozitív visszajelzést kaptam. Kérdezgették, hogy rendelést veszek-e fel?

Aztán innen már jöttek a különféle ajtó, asztali, karácsonyi, tavaszi díszek. S majd, hogy így belemelegedtem, jött egy olyan ötlet, hogy miért is nem próbálkozom meg egy olyan egyedi dísszel, ami a villanyautózáshoz kapcsolódik?

Így jöttek a bögrék, a boxok. Ezek akár szét is szedhetők, lesz egy jópofa bögréje, modellautója a megrendelőnek szülinapra, Karácsonyra, vagy csak úgy, mert épp valaki szerelmes a villanyautójába. Ezek olyan egyedi díszek, amelyek soha nem fognak veled szembejönni. Nem tucattermék. Manapság ez nagy kincs, az egyediség mindig trendi.

A mottóm:  Légy egyedi!

Rólunk mondták